A blog címe félreérthetetlenül utal
annak aktivitási időszakára, de ennek tükrében is jócskán időszerűvé vált, hogy
új bejegyzéssel szolgáljak. A bejegyzés
címét alkotó béna karácsonyi szóvicc után már talán nem sokkal súlyosbítom a
helyzetet azzal, ha a késlekedésre is hasonlóan „szellemes” magyarázattal
szolgálok: bár nem hittem igazán a maja jóslatokban, de mégis tartottam attól,
hogy a Világ dicsőséges megszűntével sok magvas gondolat enyészik el
olvasatlanul ezért kivártam az esemény előjelzett dátumát (és még pár napot). Komolyra
fordítva a szót, füstbe ment minden korábbi tervem, mely szerint az év során
majd jegyzetelek, megnevezem azokat a témákat, amelyekről írni szeretnék és
majd a tél eljöttével szépen leírom. Összegyűlt ugyan sok, főleg politikai és
közéleti téma és megfogalmazódott sok vélemény, de a célegyenesben mégis értelmetlennek
tűnt, hogy ezeket utólag nekiálljak boncolgatni. Lehet, hogy sokak szerint ezen
az aktualitás sem sokat segített volna és én is egyre inkább hajlok erre a
véleményre. Mint mindig, az elmúlt évben is sokat gondolkoztam a saját
helyzetemről a Világban, de erről úgy érzem, hogy nem érdemes terjedelmesebben
szólni, úgyis mindig arra lyukadok ki, hogy a számomra élhető légkör távol
helyezkedik el a pezsgő társasági élettől, de a remeteléttől is és mindig kapok
valami egészen apró pozitív megerősítést, ami kicsit visszafele tuszkol az elszigetelődés
irányába mutató lejtőn. Kevés, de nekem elég és azt hiszem, hogy ez lesz az én
balzsamozó folyadékom.
Most
következhetne a 2012-es év tételes bűnlajstroma, de hagy éljek a pszichiátriai gyakorlatban
istenkáromlásként megjelölt mondattal: „nem akarok róla beszélni”. Mindig is
idegenkedtem a gazdasági helyzet egy-egy politikus által elejtett megjegyzés
tükrében történő tárgyalásától. Néha egy-egy olcsóbb geg engem is indulatra
fakaszt ugyan, de igazából sajnálom a leütött karaktereket a 47.000 Ft-os
egzisztencia feletti felháborodásra. Ezek a dolgok, tények és problémák nem
lesznek nyilvánvalóbbak attól, hogy az n+1-edik random paraszt most itt megint
káromkodni kezd. Nyilvánvaló, ahogy az is, hogy minden látványos gazdasági
fellendülést ígérő, vagy elkönyvelő kijelentés hazugság, hiszen a mozgástér
adott, ismert, de legalábbis mindenki által megismerhető. Kicsit talán jobban
elgurult nálam a gyógyszer annak láttán, ahogy a politika szépen megtalálta az
útját a tudomány és a művészetek területére is. Mindamellett, hogy a
klasszikust idézve „tombol a folklór és az izzadtságszag”, vicces kontraszt alakult
ki az orrvérzésig szidott, hibáztatott múlt rendszer és az annak hagyományait
idéző sőt, szinte túlszárnyaló kultúrpolitika között. Háborogjak ezen? Van, aki
ezt nem látja, nem érzi? A múlt rendszerről jut eszembe, hogy most talán
divatba hozzák az „elszámoltatást”. Remélem meg is tartják eme jó szokásukat a
következő és az az utáni kormányciklusra is. Panaszkodhatnék, hogy azért ezt
úgy kellene kezdeni, hogy azokat a már-már misztikus ügynök-dossziékat úgy
teljes egészében nyilvánosságra hozzák, és nem csak előhúznak egyet belőlük az
aktuális politikai cél elérése érdekében, de hát ki vagyok én, hogy a magyar
titkosszolgálat és a Stasi között párhuzamot vonjak? Nyilvánvaló, hogy miért
van ez így, nem? Én már nem siratom a magyar egészségügyet sem. Idén amúgy sem
került terítékre. Még van, ezután is lesz, sőt ezután lesz csak igazán, mert
lesznek új orvosok, hála a magyar közoktatásnak. És most igencsak feladtam magamnak a magas labdát,
ugyanis magyar közoktatás viszont igenis szolgáltat némi beszédtémát. Hogy
mégis miért nem hőzöngök? Csak ismételni tudnám magam: a probléma nyilvánvaló,
ráadásul nem most bukkant felszínre. Érzi ezt minden fiatal a könnyen, vagy
éppen nehezen megszerzett, de ettől függetlenül ugyanolyan értéktelen
diplomájával a hóna alatt. Nincs itt már miről beszélni. Mindenki tudja, mindenki
érzi és én eldöntöttem. Nem fogok többé felhördülni, ha meghallom, hogy az
istenverte bunkó Zagyva Gyula, vagy akármely másik parlamenti képviselő mennyi
illetményt tesz zsebre, nem érdekel, hogy Schmitt megszerzi-e a Ph. D.-jét az
elkövetkezendő 3 évben, ahogy ígérte, leszarom az IMF-et, a magyar-szlovák
viszonyt, az RMDSz-t, Tőkés Lászlót, Vidnyánszky Attilát. Nem izgat Fekete
György lázálma, Kovács Ákos Kossuth-díja és Kossuthról jut eszembe, hogy a
Kossuth rádió sem érdekel. Ha elhívsz egy kocsmába sörözni, akkor kérlek,
mesélj a zenéről, a melóról, családról sőt, akár a fociról is. A többiről…..nem
akarok beszélni. Ha téged mégis a többi érdekel, csak akkor hívj, ha kell még
egy ember a parlament ostromához.
