2012. december 30., vasárnap

Szaron cukor



A blog címe félreérthetetlenül utal annak aktivitási időszakára, de ennek tükrében is jócskán időszerűvé vált, hogy új bejegyzéssel szolgáljak.  A bejegyzés címét alkotó béna karácsonyi szóvicc után már talán nem sokkal súlyosbítom a helyzetet azzal, ha a késlekedésre is hasonlóan „szellemes” magyarázattal szolgálok: bár nem hittem igazán a maja jóslatokban, de mégis tartottam attól, hogy a Világ dicsőséges megszűntével sok magvas gondolat enyészik el olvasatlanul ezért kivártam az esemény előjelzett dátumát (és még pár napot). Komolyra fordítva a szót, füstbe ment minden korábbi tervem, mely szerint az év során majd jegyzetelek, megnevezem azokat a témákat, amelyekről írni szeretnék és majd a tél eljöttével szépen leírom. Összegyűlt ugyan sok, főleg politikai és közéleti téma és megfogalmazódott sok vélemény, de a célegyenesben mégis értelmetlennek tűnt, hogy ezeket utólag nekiálljak boncolgatni. Lehet, hogy sokak szerint ezen az aktualitás sem sokat segített volna és én is egyre inkább hajlok erre a véleményre. Mint mindig, az elmúlt évben is sokat gondolkoztam a saját helyzetemről a Világban, de erről úgy érzem, hogy nem érdemes terjedelmesebben szólni, úgyis mindig arra lyukadok ki, hogy a számomra élhető légkör távol helyezkedik el a pezsgő társasági élettől, de a remeteléttől is és mindig kapok valami egészen apró pozitív megerősítést, ami kicsit visszafele tuszkol az elszigetelődés irányába mutató lejtőn. Kevés, de nekem elég és azt hiszem, hogy ez lesz az én balzsamozó folyadékom.  
 Most következhetne a 2012-es év tételes bűnlajstroma, de hagy éljek a pszichiátriai gyakorlatban istenkáromlásként megjelölt mondattal: „nem akarok róla beszélni”. Mindig is idegenkedtem a gazdasági helyzet egy-egy politikus által elejtett megjegyzés tükrében történő tárgyalásától. Néha egy-egy olcsóbb geg engem is indulatra fakaszt ugyan, de igazából sajnálom a leütött karaktereket a 47.000 Ft-os egzisztencia feletti felháborodásra. Ezek a dolgok, tények és problémák nem lesznek nyilvánvalóbbak attól, hogy az n+1-edik random paraszt most itt megint káromkodni kezd. Nyilvánvaló, ahogy az is, hogy minden látványos gazdasági fellendülést ígérő, vagy elkönyvelő kijelentés hazugság, hiszen a mozgástér adott, ismert, de legalábbis mindenki által megismerhető. Kicsit talán jobban elgurult nálam a gyógyszer annak láttán, ahogy a politika szépen megtalálta az útját a tudomány és a művészetek területére is. Mindamellett, hogy a klasszikust idézve „tombol a folklór és az izzadtságszag”, vicces kontraszt alakult ki az orrvérzésig szidott, hibáztatott múlt rendszer és az annak hagyományait idéző sőt, szinte túlszárnyaló kultúrpolitika között. Háborogjak ezen? Van, aki ezt nem látja, nem érzi? A múlt rendszerről jut eszembe, hogy most talán divatba hozzák az „elszámoltatást”. Remélem meg is tartják eme jó szokásukat a következő és az az utáni kormányciklusra is. Panaszkodhatnék, hogy azért ezt úgy kellene kezdeni, hogy azokat a már-már misztikus ügynök-dossziékat úgy teljes egészében nyilvánosságra hozzák, és nem csak előhúznak egyet belőlük az aktuális politikai cél elérése érdekében, de hát ki vagyok én, hogy a magyar titkosszolgálat és a Stasi között párhuzamot vonjak? Nyilvánvaló, hogy miért van ez így, nem? Én már nem siratom a magyar egészségügyet sem. Idén amúgy sem került terítékre. Még van, ezután is lesz, sőt ezután lesz csak igazán, mert lesznek új orvosok, hála a magyar közoktatásnak.  És most igencsak feladtam magamnak a magas labdát, ugyanis magyar közoktatás viszont igenis szolgáltat némi beszédtémát. Hogy mégis miért nem hőzöngök? Csak ismételni tudnám magam: a probléma nyilvánvaló, ráadásul nem most bukkant felszínre. Érzi ezt minden fiatal a könnyen, vagy éppen nehezen megszerzett, de ettől függetlenül ugyanolyan értéktelen diplomájával a hóna alatt. Nincs itt már miről beszélni. Mindenki tudja, mindenki érzi és én eldöntöttem. Nem fogok többé felhördülni, ha meghallom, hogy az istenverte bunkó Zagyva Gyula, vagy akármely másik parlamenti képviselő mennyi illetményt tesz zsebre, nem érdekel, hogy Schmitt megszerzi-e a Ph. D.-jét az elkövetkezendő 3 évben, ahogy ígérte, leszarom az IMF-et, a magyar-szlovák viszonyt, az RMDSz-t, Tőkés Lászlót, Vidnyánszky Attilát. Nem izgat Fekete György lázálma, Kovács Ákos Kossuth-díja és Kossuthról jut eszembe, hogy a Kossuth rádió sem érdekel. Ha elhívsz egy kocsmába sörözni, akkor kérlek, mesélj a zenéről, a melóról, családról sőt, akár a fociról is. A többiről…..nem akarok beszélni. Ha téged mégis a többi érdekel, csak akkor hívj, ha kell még egy ember a parlament ostromához.